Pendergő

tamburazenekar

Rólunk

A vajdasági Aranypáva díjas Pendergő tamburazenekar a Szegedi Tudományegyetemen alakult meg 2015-ben, az egyetemi zenei versenyre, ahol I. díjban részesültek. Ezután az együttes működése állandósult. A zenekar székhelye Szerbiában, Adán van. Koncerteket, műsorokat, táncházakat, hangszeres képzéseket tartanak Vajdaságban és Magyarországon. Eddig két önálló lemezük jelent meg, illetve több lemezen vendégszerepeltek. A repertoárban elsősorban a hagyományos délvidéki magyar dallamok szerepelnek, mint a vajdasági Tisza mente, bácskai Duna mente, illetve Dunántúl tamburazenéje is. A muzsikájukkal szeretnének mindenkinek örömteli pillanatokat biztosítani a mai rohanó világban, kiszakadva a hétköznapokból. 

Bognár Odett

Ének, basszprímtambura

Csonka Balázs

Prímtambura, citera, harmonika

Csuvik Oszkár

Tamburakontra, bőgő

Hajagos Dávid

Tamburabőgő, tamburacselló

Apró Kristóf

Basszprímtambura

Zombori Péter

Basszprímtambura, tamburacselló, prímtambura

Díjak, elismerések, lemezek

Pendergő: Bácskai Duna mente muzsikája (2022)

Életképek a vajdasági Tisza mentéről (2022)

Csonka Ferenc Halmos Béla hegedűjével (2020)

Táncház – Népzene 2020 (lemezsorozat)

KÓTA Országos minősítő - Aranypáva díj (2019)

KÓTA Országos minősítő - Különdíj (2019)

Kádár Ferenc Országos Népzenei Verseny - Arany fokozat (2019)

Pendergő: A vajdasági Tisza mente muzsikája (2019)

KÓTA Térségi minősítő - kiváló fokozat (2018)

Táncház - Népzene 2018 (lemezsorozat)

SZTE, Egyetemi Zenei Verseny I. Hely (2015)

Szervezőknek

A "Szervezőknek"-ben megtalálható a zenekari bemutatkozó szöveg magyar illetve angol nyelven, logó,  fotók a zenekarról, rider. A "Felkérés, árajánlatkérés" gombbal pedig egy űrlapot tölthetnek ki, amellyen felvehetik a kapcsolatot a zenekarral.

Photos: Kovács Pécskai Emese, Cvitkó Beatrix, Figura Imre, Kovács Áron, Budimlity Ármin

Logo: Batke Bendegúz

Pendergő2023